túl pontos vázlatokban méri fel a tudat az álom szövetét. idegen érzés minden alkalommal felismerni hogy álom ez és alszom. emlékszem az elsõre talán. Feszítettem magam szét hogy tudjam mi van az értelem határain túl. Ott, akkor megváltozott valami. Játszol velem? Gyere megismerni azon át ahogyan én kutatom magam. Azt mondják szar író vagyok, lehet, én hozzád beszélek, te pedig valahol bennem és mindenütt, hallgatsz engem és figyelsz rám.

Azt hiszem ha így vágynál engem, és így éreznéd az álomból hogy álom, talán találkoznánk az álomban. Tudattal az álomban elgondolkozni mi lehet maga az álom, ez vagy az õrület, vagy egy kapu a megismerés felé. Mintha sohasem aludnék. Viszlek magammal ébren és szólok hozzád, itt belül meghallgatsz, aztán este megújulsz megint és imából és csendbõl és érzem ahogy figyelsz rám.

Úszom a csendben, így teljesen más az álom, mintha nem külön álmaink lennének, csak az álom egy másik valóság, és éppúgy élsz benne mint ebben most. Talán az álomban most alszol.
szeretném és akarom hinni hogy egyszer felébredek melletted és minden renden, és ez az egész eltûnik mint itt a reggeli álom délelõttre, és tudod, akarom hogy ha felébredek végre csak ölelj át.

fázom
vissza az álomba mielõtt eltûnne az a kapu
eltûnt körben minden amíg gondolkoztam és kapaszkodom felfelé csak a kezemmel érezve-látva a köveket nincs sem hideg sem meleg mintha a testbõl csak annyi lenne tudatos ami elég hogy elmélyítse a belsõ érzékelést
ha nem lett volna olyan magától értetõdõ a sziklákhoz érni talán testem sem volna
mintha csak azért képzelném hogy a mozgást érzékeljem
emelkedni kezdek ezzel a gondolattal

néha a belsõ csendbe fordulok iylenkor meg is szûnik minden körülöttem
amikor újra magam köré eszmélek mint kifordított tenger és ég, az álom fodrai úgy rajzolnak egy végtelen tájak körém hogy teljesen valósnak tûnik ahogy a néma,fekete égbolt mintha összefolyna a felhõóceán alól felszivárgó fényerekkel

egyetlen sziklán állok már ha van test sötét ég elõtt a sötét felhõk egy sóhajjal a lábam elõtt már semmit sem látok
a halálfélelem nekifeszül annak a csendes erõnek ami már tudja bennem hogy akkor is megmozdulok ha a semmi veszik a léptem
egy pillanatra mintha megtartana a semmi
aztán mégis…
zuhannék ha igaz lenne a tér
mielõtt magamba vesznék másik álomban ébredek
reszket bennem egy csillag és ha fájna is esõcseppekben mosnám újjá a port

emlékszem rád
itt, ebben a világban vagy valóságban, akármerre tévedek mindig érzem hogy velem vagy
mint isten vagy valahogy mindenben és bennem és néha mintha játszanál velem és incselkednél megjelensz egy-egy testben de mindig érzem hogy te vagy
mondd, ez az igazi élet?
ugye ez, ahol a test anyni amenyninek képzelem épp vagy néha semmi sem és te vagy mindig, és mindig érzem
összefutunk egy városkában, tudod olyanban amit ezen a világon kívül még elmesélni sem lehet mert anynira álombeli és életteli hogy a másik világban az a szögletes tudat megérezni sem tudná, nemhogy benne és átölelni
nem tudom a pillanatot mióta vagy velem talán azóta hogy elõször gondoltam rád
talán elõbb is…talán a létezéseddel keltetted életre a vágyat ami egymáshoz vonz minket
emlékszem annyi életre és világra és valóságra és álomra ahol együtt voltunk
épp olyan vagy ebben az életálomban mint a másikban a levegõ hogy együtt és benne és vele élsz mégis olyan ritkán csodálkozol rá hogy lélegzel, pedig foylton lélegzel
idegen érzés ez a tudatosság az álomban, mintha benne fájna mindig az ahogy ygermekként csak éreztem és nem tudtam az álmot
gondolkozom az álomban
és végiggondolom szinte hidegen,mintha idegen lenne, ahogy alszik és lélegzik a testem
mintha víz alól jönnék fel és még csorogna rajtam velem a víz, vagy vízbe hajolnék és még velem volna a levegõ a bõr barázdáinak ezer apró buborékában
körülnézek rám,belém nehezedik a test aztán próbálom visszahúzni magam hogy ne kelljen még visszajönni
talán semmi sem véletlen és a test csak egy életlen eszköz az életben
forgatom a gondolatokat, mint egy kiterjesztett mozaikot vagy szókirakót, mintha írnék, talán egy filmet és a gondolatok valahogy kulcsot szõnek a kapuhoz
és újra átzuhanok
ahogy vagy bennem és mégis újra meg újra találkozunk

és ahogy elszakadsz ezekben tõlem úgy hogy közben bennem maradsz
és gondolkozom az álmokban is
valahogy tánc ez néha valami megfoghatatlan és nem képi világban és néha az álomban ami ott az élet ide-oda csapongva és ha minden elválás csak játék volna ami mégis fáj
pedig érezlek itt
elhagysz és fáj és mégis figyelsz itt bennem
így tesz a szerelem istenné vagy isten a szerelem
mielõtt elaludt a testem rád gondoltam, és veled beszélgettem a gondolatban, aztán ahogy érezni kezdtem hogy ez a test most összezuhan és magával rántana még elmondtam egy imát, mert hiszek valahogyan a magam módján, ami igaznak tûnik és amiben szeretnék igazán hinni
aztán az ima ahogy szavaiban neked és téged kért valahogy átváltoztatott és egy álomban gondolkodóvá tett, ilyenné, ahogyan most veled vagyok.

nézd,
lassan rím lesz amit érzek
hogy valahogy elérjen
legalább versben megérintsen téged
érzed?

ülök csendben az ágyon
gondolkodom álmokon halálon
életen és sötéten ami körbevesz
és mindenben rajtad is
valahogy így együtt mindenen

ringass el álom vagy legyél hit
hogy bennem ez a buta tudat
értsen valahogy találjon hozzád utat
és mindenben és mindenen át
tanuljon meg szeretni valakit

nézd, a szavak
amikrõl azt mondtad anynira fontosak
összecsendülnek rímben és ha fáj is neked játszanak
és akár vers vagy szerelem vagy ima
szeretne hozzád bújni és megérinteni ma

mélyen valahol emlékszem
hogy egy másik életben álomban vagy nemlétben
épp igy akartalak és szerettelek
és épp így haldoklottam és sírtam
amikor elvesztettük egymást és hiába kerestelek

álom élet és gondolat
mint szálak
és együtt: te, a fonat
minden fázik és fáradt
és mégis feléd árad

mi ez?
mi ez ahogy isten vagy a sors vigyáz
vagy valami elemi erõ ami újra meg újra megszüli magát
életben tart és nem hagy összeesni
és felemel és megtart még akkor is
azon a hajnalon
mikor olyan fáradt vagyok hogy már
az akaratomat sem akarom?

mi ez ami ennyi vágyik téged
és folyton hozzád menne
és nélküled nem érzi hogy egész?
talán isten vagy sors vagy akarat
amitõl te minden lettél