éjszárny zöldi, azaz bán andrás versei

Bán András (éjszárny zöldi)- végtelen vers

Írta: éjszárny zöldi

dekoncentrált vagyok
ide oda robbanok
az idõ cserepeiben
szédítõ mélységben a csend
az órák ketyegése
valahol kívül mindenen
cigarettafüst száll felfelé
a minta szétsugárzik a
fény tágul a falakon
ahogyan elhagyom
magamat teljesen és
belelassulok a délutánba forduló napba

itt fogynak el a szavak és mégsem

egybeforrás sohasemvoltidõ örvényben
túl lassú már és mégsem ébredés
újrakavarog a hangok is újra
valahol itt szûnök meg és itt
kezdõdik az ismeretlen

úgy hiányzol most
ahogy sohasem voltál még
ha újra születhetnék
megfogna téged a vers
és szeretnél mondd igen

azt akarom hogy lázasodj velem a versbe

felezzük végtelenbe az idõt
már annyira lassú
lassú hogy félek már sohasem
fogom tudni elmondani neked
dadogom csak félálomba a verset
hiányzol mint senki sem

a végletekig egyszerû õrület ez
és segíts már mert örökre eltemet
és mondd hogy vagy
mert itt futnak semmibe a szavak

akarjak élni
hogy ne legyek neked semmi sem
kérheted te tõlem ezt

ez más mint minden

elveszített már formát-alakot az idõ
idõtlen lettem és mégis vén reszketõ
kézzel versben üvöltök érted
és még mindig nem vagy itt
még mindig nem érted
miattad lángol a létezés és
semmi sincs mégis vagy és
mégis fény
hallucinációk örvényében örökre
lökj már végre a földre
sohasem lesz már erõm végre
ha nem segítesz nyúlni érted

ugye nem fáj majd
ha a neveden szólítalak
és nem teszem meg mégsem
mert ha így nem érted
úgyis vége

mért nem engedsz
rázz le már mint
reggel rémes álmot
mert jó neked hogy véresre várok
reményt és életet úgy
hogy nincs sehol kiút

úgy hogy örök seholban végtelen a semmi
és belül próbálom valamivé tenni

ahogyan kihozol lassan az iszonyatból
pusztán hittel hogy valahogy vagy
pedig tudom messze hogy lássalak
és csúszom már vissza
ahogyan egyre érzem
végtelen körben
soha el nem érlek
és mégis kihozod belõlem
az egyetlen szépet
ahogyan próbállak még
szeretni versben téged
ahogy felcsavarodott röptükben a madarak
te és én ahogyan a különbségek hasonlítanak

ugye versben elbûvöllek még
ahogy a szavak
neked és nekem játszanak

pillanatokra külön kristályokban
te drog és álom
örök ellentétben és határon
mégis egymásbaérve ez a halálom

benned égve abbahagyhatatlanul
ahogy kezdetektõl pereg az idõ
mindig elérhetetlen a jövõ
és folyton születik a múlt
örvényleni végtelen körökbe
az lsd hullámaiban én
és te bennem örökre

fáj ha még nem érted
milyen égni végtelen lánggal érted
ölj meg kérlek kell a béke
szeretlek én de legyen már vége
megõrjítetek ti, a három
mindig te a drog az álom
ahogyan az idõk kezdetében kereslek
az olyan mint az életem vége
narkós álomban szeretlek