oregszem. belefaradtam mar egy csomo faszsagba. meg mindig ugyanazt gondolom arrol, hogy hogyan
kellene elni, de mar nem probalom megvaltani a vilagot. nem szolok szinte semmiert, csak lassan
egy mogorva ven fassza valok - mert nem szolok mar, de lassan elegem lesz, es marok ha hozzam
szolnak. par eve pont ettol feltem, hogy igy valtozok... hulyeseg, mondtak, nem vagy ilyen.
dehogynem. nincs kedvem ugyanazokhoz a harcokhoz mindennap, lenne ertelme, megis hiabavalo. ha
elmondom egyszer es nem, hat nem, ez lett mas, regen ketszazszor elmondtam, mert fontos. ma
egyszer, es ha nem, hat nem mondom, csak keserubb leszek meg egy kicsit. es nem orulok ennek,
mert ez kenyszerpalya. potlek es hiany csak, nem eletcel. nem festek, igazabol mar nem irok,
valahogy ott van bennem a "megis minek? hat szamitott az eddigi is?" nem , persze elsore nem,
pedig tudom, hogy igen, nagyonis igen. az volt az ertelme ami valtozott, abban is aki csak
olvasott... a tavolrol kapott koszonomokben, az emberekben akik olvastak, ok tudjak miert, es
kicsit en is, akinek paran megirtak mi valtozott tolem bennuk, es halasak voltak erte.
de amikor az ember egyedul van, gyakran nem ezt erzi, hanem a hianyt, az uresseget, ahova
mastol, masoktol remelt tartalmat.
ez a sok hiany megmergez valamit, ugy, ahogy a csalodas hagy maga utan heget. es nem tetszik,
de valahogy en is rosszabba es rosszabba faradok.
ez a zuhanas. igazabol ez a zuhanas, ahogyan magamat veszitem el.
sokszor mar nem tudom, van e meg visszaut, ha elmulik egyszer valakitol, valakiert ez a hiany, repulok-e meg, vagy elmult vegleg reg...
en tenyleg tudtam varazsolni, lehozni a csillagokat, volt bennem valami, ami senkiben akit ismerek, es most, igazabol csak felek, hogy azt aki voltam, azt, hogy valaki voltam, az lehetek e meg...?
oregszem. meg tudok mosolyogni a hazugsagra, de utana elfordulok es nem keresem: miert? bezarkozom, es zuhanok magamban tovabb. es viszek magammal valamit...
sajnos a letöltések és a képtár behaltak valamiért, amíg nem sikerül helyretenni (úgyis ráférne a felújítás a weblapra, szóvall valószínüleg itt a régin már nem lesznek, de hamarosan indúl az új oldal), a következő van:
- az újabb zenék a soundcloud lejátszóval vannak felpakolva, ezekből letölthető elvileg mindegyik zene (download gomb az újabbaknál, kis lefele mutató nyíl a régebbieknél)
- a két verseskötet az elektronikus konyvtarbol ( http://mek.oszk.hu/06500/06520/index.phtml )
- képeket meg helyrerakom sztem nemsokára
bocsi, nem en voltam, valami szervergebasz lesz :D
en szeretem ezt a zenét, ha meghallgatom, valahogy érzem újra azt amikor írtam, lehet h ezért is készítettem hozzá videót. persze kurvára nem tudom azt az érzést visszaadni, hiszen ha valaki nézi, nem tudhatja, hogy pl. az az érdekes négyzet-hálós minta pont olyan, mint azé a szövetszálas papíré amir régen festettem, de azért talán pár percre elvisz valamerre... szokasosat is elmondom, tessék teljes képernyőn, hd-ben nezni ha van rá lehetőséged. az első 2 perc picit unalmas a videon, de ne tessék kinyomni, jön a leányzó lelke és táncol ;)
ha valakit érdekel a zenéje is, pár bejegyzéssel korábbról letöltheti. ls használtam ékezeteket baszki ;]
erre a zenere es erre a klipre rohadt buszke vagyok. szerettem volna egy alomszeru kepi vilagot... az utolso 2 perce a klipnek olyan lett, amilyenre akartam. tessek hd felbontasban es teljes kepernyon nezni...
Rengeteget beszélünk, sokszor hangsúlyozzuk az anyák szerepét (legtöbbször jogosan), remélhetőleg legtöbben köszöntöttünk is édeasanyát anyák napja alkalmából, ez mindenki által ismert, elfogadott téma és jelenség.
Hol vannak az apák? Nálunk miért nincs apák napja?
Ebben az általában "férfitársadalomnak" tartott világban, pont a férfiaknak nincs ünnepük?
Az apáknak, akik az édesanyákat támogatják, hogy biztonságban hordjanak ki minket? Az apáknak, akik ugyanúgy szeretnek, várnak, mégis csak tehetetlen szemlélők a szülés-születés nagy előadásán? Akik aztán anyával együtt hazavisznek minket?
Az otthonba, aminek melegét az anya teremti meg - az apa által hazahordott fa lángjánál.
Anyánk táplál, enni ad nekünk - apánk hozta a húst. Anyu ölében elalszol - apu mindkettőtöket védelmez.
Anya hintázik veled az udvaron, apa gombát szed veled, megmutatja az őzet az erdőn.
Kitől lested el a mozdulatot, ahogy a kalapácsot fogod? Kitől tudod, mit kell mondani, ha az ujjadra vágsz vele?
Kivel láttad az első focimeccset, forma-1-et? Kitől tanultad, hogy nyit ajtót, hogy beszél egy férfi? Hogy kínálod hellyel a vendéget? Kire ismersz(akarsz ismerni) a tükörben, amikor legelőször nézed, férfi vagy-e?
Az apád nyomán leszel ember, férfi. Bár apák napja nincs, a te életedben számtalan ilyen nap volt, van, lesz.
A mi édesanyánk korán meghalt, mégsem vesztünk el. Van apánk, aki vállalta, hogy innentől neki mosnia, főznie is kell és felnevelt minket. Magára vette egy anya feladatait is és ettől kétszer annyira férfi lett, mint bárki más.
Felnevelt három gyereket, belefáradt, elképzelni sem tudom milyen nehéz lehetett velünk (pláne egy olyannal, mint én...) és a legszörnyűbb, hogy máig nem tudtuk megköszönni. Ilyenről nem beszélünk. Másról is ritkán.
Valamiért nem megy. Túl sok dologban különbözünk és túl sok dologban hasonlítunk - ha egy óránál többet vagyunk egy helyen, akaratlanul is összeveszünk valamin. Talán egyszer majd ez is változik, ahogyan az változott, ahogyan a viszonyunkat látom.
Apák napja nincs. Még nincs, pedig talán sokkal fontosabb lenne, mint az anyáké - nem azért, mert bármelyikük is fontosabb, dehogy - , mert mi, férfiak, nem szoktuk, nem tudjuk megbeszélni az érzéseinket, de ha lenne egy ilyen nap, talán egy gesztussal azért elmondhatnánk: apám, köszönöm.
volt idő, volt élet
ahol ahol éppen annyinak láttad téged
mint a világ, ami ott benned
a szemeden át formált tengert
ahol a napok, az évek
az el nem mondott álmok
még értek valamit
és tudtam még mire várok
tekerj egy cigit
szívd el ezt a zöldet
és felejtsd már el hol vagy
csak engedd el ezt a földet
ha elfelejted az időt
talán elfelejt ő is téged
ha kiszállsz kicsit a húskerékből
talán melletted áll majd az élet
a varázslat az még benned él
ahogy parázslik éjben a szenvedély
ahogyan álmodban fordul tétován
a tudat hogy valaki valahol vár
a parton állsz és fúj szél
ha valami most tényleg véget ér
te tiszta szívvel voltál itt
és sírhatsz majd ezért egy kicsit
valaki volt ott érzed a fényt
akartad volna igazi társnak
eltűnt ahogy benned a füst
de minek mondanád a parázsnak
a varázslat az még benned él
ahogy parázslik éjben a szenvedély
ahogyan álmodban fordul tétován
a tudat hogy valaki valahol vár
vonalak futnak a végtelenbe
ahogy elfoszlanak az álmok
lassan hűlő éjszakában
dermedt virágok között állok
mondj még mesét kérlek
úgy kellene valami szép
ringass szelíden szavadon édes
zárj magadba ahogy a szirmok a mézet
ígérik minden tavasszal újra
lesz majd szél ami felemel téged
a szárnyaidban az idegek
a repülés csendjére emlékeznek
emelj a földről vigyél el messze
visszajönni én már nem akarok
kék a csend néma a tenger
füstben a felhő fodra vagyok
hat, ez kb 10 eve kezdodott a szoveggel, azota zenevel is volt par valtozat... per pillanat ennyi, mar csak rendes enek kellene ra, szoval ha valaki felenekelne normalisan, szoljon :)
szoveget nem teszem ide ujra, elozohoz odatettem... (zene: lucky flaush & zoldi)
ennyit ér egy élet
maradsz léptekben rezgő inger
néma rianásban kósza emlék
mikor már semmi sincsen
ennyit érsz és ennyit érek
két élet helyett libbenő árny
szemeid szikrák csillagok csendje
zuhanásba fordult gyönyörű szárny
levegőörvény hűvös csendje
ennyit érek csak álomcseppek
magány ez vagy más kín volt
beleremegek és elmegyek
áttetsző foszlányokban úszom
nekem ennyit ér az est
hideg arcom haldoklik az úton
lehullt szirmai közt szárad a test
hullámokban fut a szó
a dalban én vagyok itt veled
szavak közé fűzve valahol
keresem szomorú szívedet
ez a csend és a fű
ölelő összekapszkodó karcsú indák
neked álmodom ezt a verset
mint gyöngyvirágillat öreg kertet
féltve-vigyázva nyúlok feléd
túl az időn, a világ kerekén
érezlek a füst vázlataiban
és nem tudok sírni, pedig volna miért
a vágy követel és hív
ami él még: az megremeg
magány ez vagy más kín volt
lényegtelen ha túl messze megy
ennyit ér egy élet
néma zuhanásban emlék
a csend és a fű, hidd el
olyan jó, akár a nemlét
csillagokban hajladozó ismerős alakok
ahogyan megfeszul és tűnik a lélek
én ennyit érek én ez vagyok
a csend és a fű a füstben nyiló
bársonyszemű végtelen
a barátod lesz és átsegít
minden túl hosszúra éjjelen
mivel a lost orchestraval kapcsolatban valaki jelezte, hogy a mindenféle vonósok neki nem bejonnek, ezert keszitettem belole egy masik valtozatot, vonosok, fuvosok nelkul kicsit tobb szintivel. tessek:
haaat, oooooooo, a lost orchestra elso ill masodik resze...
a szokasos dilim, h neha muszaj vonosokkal, fuvosokkal is valamit.... igazabol egy tortenetet mesel el, amit most nem fogok reszletezni :D
mondjuk az teny, hogy nagyon elgurult a gyogyszerem...
dreamsynapse - sziget by dreamsynapse
árnyék szalad át az ágyon
nélküled én mindig fázom
ha álmodom és elvisz az éj
melléd mennék bárhol is élj
egyedül vagyok a reggel rideg
amíg a szemembe dörgölöm a mosdóvizet
még elhiszem, hogy vagy valahol
bárcsak tudnám, hogy hol hol hol?
az álom végtelen hol ébred a vég
meddig szállsz, míg a hajnal elér
hol zuhansz le az ébredésbe
meddig támadsz fel még estére
és ha elfogysz végleg ki nem felejt
konnycseppet érted lesz e ki ejt
lesz e lélek valaki álma
nyílik e érted csak rád vágyva
a fehér homok a talpad alatt
felhővé válik ahogy szaladsz
nevetve nézel fel az égre
megtaláltad a szigeted végre
a kedvesed kacag a pálmák alatt
a tengerbe rohansz ő veled szalad
a nedves bőr ahogy egymáshoz ér
elveszni egymásban ahogy a vízben a fény
hullámok hátán ahogy napszikrák élnek
úgy tanulsz hinni, hogy ne vessz el végleg
és az álom ami annyira mély
hogy a lelkeddel takarózik ha eljön az éj
es mondam en mikeppen hazaerkezven a huto kaceran elem tarta freonnal toltott csovekkel sujtott hatsofelet: nehogyma' hideg serekkel ne oltsam szomjamat! biza leutom par flaskarol az kupakot en! es ekeppen cselekedtem volt, es biza igazam vala.
mondom en nektek testvereim, jaruljatok kamratok ele, es vegyetek magatokhoz italotokat, ontozzetek serrel faradt testetek, szomjuhozo torkotok arpa nemes levevel locsoljatok, mert aki ram halgat, az bebaszik vala, es ebben az eletben nektek a reszegseg es amaz ontudatlan fetrenges a felalom biradalmaban, az vagyon egyetlen remenyetek es vigasztalastok.
ezt régen írtam, regóta akarom megzenésíteni is, ez, hála lucky flaushnak most sikerült is. kicsit átírtam itt-ott a szöveget, ahogy a zene és az évek akarták.
Thanks for Lucky Flaush(music)!
ennyit ér egy élet
maradsz léptekben rezgő inger
néma rianásban kósza emlék
mikor már semmi sincsen
ennyit érsz és ennyit érek
két élet helyett libbenő árny
szemeid szikrák csillagok csendje
zuhanásba fordult gyönyörű szárny
levegőörvény hűvös csendje
ennyit érek csak álomcseppek
magány ez vagy más kín volt
beleremegek és elmegyek
áttetsző foszlányokban úszom
nekem ennyit ér az est
hideg arcom haldoklik az úton
lehullt szirmai közt szárad a test
hullámokban fut a szó
a dalban én vagyok itt veled
szavak közé fűzve valahol
keresem szomorú szívedet
ez a csend és a fű
ölelő összekapszkodó karcsú indák
neked álmodom ezt a verset
mint gyöngyvirágillat öreg kertet
féltve-vigyázva nyúlok feléd
túl az időn, a világ kerekén
érezlek a füst vázlataiban
és nem tudok sírni, pedig volna miért
a vágy követel és hív
ami él még: az megremeg
magány ez vagy más kín volt
lényegtelen ha túl messze megy
ennyit ér egy élet
néma zuhanásban emlék
a csend és a fű, hidd el
olyan jó, akár a nemlét
csillagokban hajladozó ismerős alakok
ahogyan megfeszul és tűnik a lélek
én ennyit érek én ez vagyok
a csend és a fű a füstben nyiló
bársonyszemű végtelen
a barátod lesz és átsegít
minden túl hosszúra éjjelen
átitat az éjszaka
hozzám bújik az álom
átölelem simogatom
nem engedem, hogy fázzon
ahol rád gondolok,ahogy képzelem
ott te ragyogod be az életem
ott te ölelsz át álom helyett
és valósággá teszed a képzeletet
az álmomban az vagy
aki ébren is lehetnél
vonzzuk egymást és összeérünk
remény ez vagy emlék?
álmodom és ragyog a tó
mi napsugárban a parton
szépen lassan elszökik a szó
a fejem az öledbe hajtom
ahol rád gondolok,ahogy képzelem
ott te ragyogod be az életem
ott te ölelsz át álom helyett
és valósággá teszed a képzeletet
ahol rád gondolok,ahogy képzelem
ott te ragyogod be az életem
ott te ölelsz át álom helyett
és valósággá teszed a képzeletet
fényes álmok múló képek
gondolatba csavart végtelen
üres nappal szomorú este
sós vízben ázó éjjelek
a belső tenger sohasem enged
ússzál végre zuhanás
ha magadba nézel ott látsz engem
nem is lesz ott soha más
kicsit tovabb faragtam a tul mar rajtad-ot. aztan belegondoltam, h lehet h még ide fel sem tettem, szal itt van mind3 valtozatban...
aki nem ismeri, lentrol kezdje :D az epeszubb es ertheto ott a szoveg is.
szoveg:
túl már rajtad
(minden kibaszott exemnek)
tavasz lesz talan jatszik a szél
a hold ma néma nem mesél
álomtalan végtelen
nem múlik el az éjjelem
a virágok még a rügyekbe bújva
alszanak és várnak az újra
a napsütés, a távoli nyár
csak ígéret ami régóta vár
ha elhinném, ha valóra válna
ha az enyém lenne, ha velem szállna
ha isten igazán hallana velünk hullna az éjszaka
ha álmodom, még emlékszem a jövőre
nem hiszed, pedig megmondtam már előre
játszol még és azt hiszed ez mindig tart
nem látod, hogy nem hiszek el minden szart
hisztizel, duzzogsz, kiabálszkiakadsz
elfutsz visszajössz sírsz de mindig ugyanaz maradsz
nem érdekelsz, menj már innen, hagyj már békén kérlek
hazudni tudsz csak ez nem kell nekem ehhez tul rovid ez az elet
egyedül vagyok, és túl már rajtad végre
a hidak mögöttem olyan gyönyörűen égnek
hülye vagyok csak azért szerettelek ennyire
ha szerencsám van, majd nem emlékszem semmire
látomások fekete álmok messzire nyúló szép szavak
semmit sem érnek ha nem hallod meg hogyha te mindig vak maradsz
nézz magadba keresd meg magad azt aki igazán lehetnél
kövesd az álmod csak menj utána mégis mi mást tehetnél?
mindenki varja a nagy csodát, aztan csalódott, hogy elmaradt. pedig nem. amit csodának képzeltek, csak oriasi, szines, elore elkepzelt illuziok, az igazi csodakat pedig eszre sem veszitek a mosolyokban, a pillanatok mulasaban, az ezer apro dologban, amik csendben aranyozzak, vagy eppen elviselhetove teszik az eletet...
egyszer csak elfogy az idő, túl nagy lesz a csend, és a kérdés mindig ugyanaz, amire a válasz biztos, változatlan, és leginkább be nem teljesülő. ez van és az éjszaka. és álmok, amikre már nem emlékezel délután, csak valahogy érzed, és amikor éppen érzed az álmod, és próbálod megkeresni, mi ez, mit érzel, akkor néha, szerencsés pillanatokban, egy kicsit újra ott van az álom. átélhetetlenül, de ismerősen. aztán este, megint este, majd éjszaka és akarod, hogy amikor zuhansz, az az álom legyen alattad, hogy elmerülj, ne törj. ilyen az idő, csak hangulat, hagyd az éjszakát, talán akar benned élni.
amikor egyedül vagy, igazán egyedül, csend van. akkora üres, vegtelen csend, hogy elkezded hallani a saját gondolataidat.
ami jó, mert elkezdheted megismerni magad, a vágyaidat amiket magadnak sem ismertél be, a hibáidat, amiket ha megértesz, talán elkerülsz legközelebb. mert jó ez a csend, de az igazi csend mégiscsak az, amiben béke is van, annak a csendnek a békéje ami olyankor van két ember között, ha hallják egymás gondolatait.
eszembe jutott a kis hercegrol valami, bar leszogeznem, h szeretem azt a konyvet, sok jo gondolat van benne, de belegondoltatok mar, mi is tortenik tulajdonkeppen? megy a kis herceg a szeretet utan, ide-oda utazgatva, mint exupery stb. de mit erezhetnek a tobbiek? nem a lampagyujtogato vagy egyeb balfaszok, hanem azok akik a masik oldalrol latjak ezt az "akit megszelidítettél azért egy életre felelős leszel" dolgot.
ott van ugye a rózsa, hát, vannak bajok vele, de miért is? tulajdonképpen a törődést akarja érezni, nem? erre mit csinál kis hősünk? két naplemente között elmagyarázza a rózsának a harmónikus együttlét lehetőségét, majd belenéznek közösen egy napfelkeltébe is? a faszt, otthagyja a gecibe és odébbáll. benéz ide-oda, de sehol sem jobb, mint otthon volt, tehat lép tovább. találkozik más rózsákkal, azokkal bezzeg büszkén közli, h az ő rózsája mennyivel jobb volt már (igen, az a rózsa, amit ott hagyott egyedül...)
aztan találkozik a rókával, beeteti szépen, de mivel valahogy az sem tökéletes, hát kinyírja magát és kalap kabát. onnantól aztan pilóta, róka, rózsa kb. ugyanannyit tehet: ha eszébe jut a kis herceg, megfogadja, h faszt fog mégegyszer szeretni, ha ez ennyire fáj...
ui.: ha meg nem lenne tiszta, a kis herceg eredetileg tuti csajszi volt. pl. ki a tokom rajzoltatna ujra annyiszor egy nyamvadt birkat????
imádom a balatont. minden éjjel újra és újra megérint a nagy víz párázó varázsa. hűvös bársonnyal borít az ég, halnász csobog a partszéli köveken, mögöttem-fölöttem-körben sohasem alvó madarak csivitelésével átszőtt éjszakává kristályosodott a harmatos erdő. a hold lassú, örök útja a lágy hullámok hátán, messziről morajló villanásokban isten gondolatai a láthatatlan felhőkben. nem esik, előttem ezüstszikrák a csillagok. talán fázom, a belső tenger együtt ring a nagy vízzel. emlékszem, ahogy együtt úsztunk a sötétben. később a langy vízben átölelve érzem nedves bőröd illatát, ujjaim, szám boldog érintéssel fedez fel újra és mindig emlékezik. mint az eső illata, hangulatokban élek. álmodom. éjszakák egymásba égve. vihar jön. kiszáradunk. én újra álmodom.
fehér homokkal teríti életed partját az idő, látod? remény hullámai egy-egy vihar után, a belső tenger nem felejt, csak emléket tapasztalattá és hiánnyá szelidít.
meddig mész, barátom? -kérdezném, de válaszok helyett csak zsákutcák hágók, újabb keresztutak jönnek.
a zuhanás átváltoztat egészen. mint domború vízcsepp levélen, kis világból nagyít végtelen részletet, hát így eszmélek néha magamban, a hiány oldalán. még játszanék, még hinném, hogy van miért, már tagadom, de még akarom, még emelném égig, de talán már nem bírná a karom. karom szakadt belém ahol pihentem volna és hajnal helyett már nem volt holnap, de mondd, csillagok és víz nélkül minek mozdulna a levegő? fáradtan remegő, árnyak között lebegő tudat szűri a gondolatot, hátha meg tudom érteni, hogy a mi voltam után, ma, mi vagyok
talán ennyi maradt a lángból és ez a kevés, már nem tudom, hogy megér-e ennyi felesleges létezést
nehany szempontbol jo lenne ha a zenek kulon is elerhetoek lennenek, szóval igyekszem a zenei dolgokat egy kulon oldalon is elerhetove tenni, a www.dreamsynapse.com oldalon is megtalálhatóak lesznek a jovoben (illetve egy részük már most is), szoval tessek csak szorgalmasan nezelodni arrafele is. az az oldal egyelore englishul lesz. jaigen :) gondolom van akinek mar feltunt, dreamsynapse lett a zenei projekt neve :) gondolom nem kell magyaraznom a nevet... :)
tavasz lesz talan
jatszik a szél
a hold ma néma
nem mesél
álomtalan végtelen
nem múlik el az éjjelem
a virágok még a rügyekbe bújva
alszanak és várnak az újra
a napsütés, a távoli nyár
csak ígéret ami régóta vár
ha elhinném, ha valóra válna
ha az enyém lenne, ha velem szállna
ha isten igazán hallana velünk hullna az éjszaka
ha álmodom, még emlékszem a jövõre
nem hiszed, pedig megmondtam már elõre
játszol még és azt hiszed ez mindig tart
nem látod, hogy nem hiszek el minden szart
hisztizel, duzzogsz, kiabálsz kiakadsz
elfutsz visszajössz sírsz de mindig ugyanaz maradsz
nem érdekelsz, menj már innen, hagyj már békén kérlek
hazudni tudsz csak ez nem kell nekem ehhez tul rovid ez az elet
egyedül vagyok, és túl már rajtad végre
a hidak mögöttem olyan gyönyörûen égnek
hülye vagyok csak azért szerettelek ennyire
ha szerencsám van, majd nem emlékszem semmire
látomások fekete álmok messzire nyúló szép szavak
semmit sem érnek ha nem hallod meg hogyha te mindig vak maradsz
nézz magadba keresd meg magad azt aki igazán lehetnél
kövesd az álmod csak menj utána mégis mi mást tehetnél?
tavasz lesz talan
jatszik a szél
a hold ma néma
nem mesél
álomtalan végtelen
nem múlik el az éjjelem
a virágok még a rügyekbe bújva
alszanak és várnak az újra
a napsütés, a távoli nyár
csak ígéret ami régóta vár
ha elhinném, ha valóra válna
ha az enyém lenne, ha velem szállna
ha isten igazán hallana velünk hullna az éjszaka
ha álmodom, még emlékszem a jövőre
nem hiszed, pedig megmondtam már előre
játszol még és azt hiszed ez mindig tart
nem látod, hogy nem hiszek el minden szart
hisztizel, duzzogsz, kiabálsz kiakadsz
elfutsz visszajössz sírsz de mindig ugyanaz maradsz
nem érdekelsz, menj már innen, hagyj már békén kérlek
hazudni tudsz csak ez nem kell nekem ehhez tul rovid ez az elet
egyedül vagyok, és túl már rajtad végre
a hidak mögöttem olyan gyönyörűen égnek
hülye vagyok csak azért szerettelek ennyire
ha szerencsám van, majd nem emlékszem semmire
látomások fekete álmok messzire nyúló szép szavak
semmit sem érnek ha nem hallod meg hogyha te mindig vak maradsz
nézz magadba keresd meg magad azt aki igazán lehetnél
kövesd az álmod csak menj utána mégis mi mást tehetnél?
hat, tel vanik, meg ho is akad, es a tollas kis gombocok eroteljesen faznak (en is) tehat jol jon nekik egy kis cinkebenzin, tessenek nezni megfele... alig tettem ki etetot, mar jonnek is...
tovabb csinalgattama multkori zenet...
nem tom miylen, de itt tartok vele:
ez lesz a szövege, ha valaki felénekli:
látod csendes az éj
némák mind az árnyak
a szárnyad lassan ébred
a szíved olyan fáradt
végre a szél
megsajnál és felemel
a felhők fölött a csillagok
már ott ragyognak a szemedben
álmodban a világ
egyszerű és tiszta volt
aztán valaki kérte a szíved
aztán csak kirabolt és otthagyott
alattad már távol a város
nem ér fel ide az út zaja
megnyugtat és magányba zár
bársony kézzel az éjszaka
a játszótér
a gyerek aki csak lehetett volna
hazugságok
hogy ne legyen sohasem holnap
álmodban a világ
egyszerű és tiszta volt
aztán valaki kérte a szíved
aztán csak kirabolt és otthagyott
láthatod
ilyen egy igazán elkúrt élet
de nem mondom
veled én már nem beszélek
20 éves, gyönyörű... ránézel...gyönyörűek a vonalai...a hatsója: tökéletes...
hason fekszik, vár... odamész hozzá...tudod mit akar...már benne vagy... odanyúlsz, szinte ösztönös a mozdulat...azonnal reagal, megreszket finoman...dorombolni kezd... megemelkedik, először a feneke, aztán elöl is...megfogod keményen...tövig nyomod...
mert érzed, ugyanúgy akarja, ezért él, erre született...
citroen xm. ;)
hónapok múltak el megint. elsorvadnak a gondolatok az ürességben ahol értelmet keresek az írásnak, az életnek, aztán már bárminek. próbállak látni itt is, talán, hogy legyen miért, de látsz te engem?
lehetne arcod, ne csak illat legyél az álomban,
egy szín, valami áhítat,
ami kísér a zuhanásban, átitat,
és ébredni a zuhanásban, mikor a harmadik kávéig, bár konkrétan már nem emlékszem, de még éreznek az idegek
lepkék a szélben. látod?
húsos szirmokon rezdülő színfoltok, libbenő szivárványok,
és alattuk valahol én, égre csodálkozva,
örök hiányba hűlő
szikrákba feledkező mozdulatlan-vén hüllő.
néha emlékezem, mintha lennék, vagy lettem volna,
és olyan ritka már az álom is,
hogy egyszer egészen elfelejtem majd,
hogyan lehet, és hogy lehet szeretni valakit.
mintha élnék, felébredek és lélegzem estig, akár ember is lehetnék,
pedig nézd, dehogy, csak egy virágot akartam mielőtt továbbfúj a szél. mint a lepkék.
egész nap vártam, hogy végre beszéljünk, miután múltkor is leléptél igazán lekötelezel, hogy beléptél a kedvemért. nyilván mert kíváncsi vagy mit akartam mondani hát persze hogy azért mert törődsz velem. fogalmad sincs róla, mennyire komolyan beszélek tudom, hogy érted. egyszer nem gondoltál bele, hogy én mit érezhetek, de én mégis itt voltam neked hát, persze, hogy én nem értelek meg. baszott érzés, hogy velem flörtölsz, aztán más mellé fekszel igen, tudom hogy nekem a legkönnyebb. szükségem lenne arra, hogy itt legyél kicsit értem én, hogy álmos vagy de kurva jó lenne ha nem hagynál itt állandóan ha szeretnék megbeszélni valamit neked is jó éjt.
hát a faszom.
tudod milyen a legtöbb nő?
álmodnak a nagy szerelemről.
vegetálnak valamiben amiről tudják, hogy nem az, és közben álmodnak a nagy szerelemről.
egyre kevesebb bennük az önbizalom, hiszen ahol vegetálnak, nem kapnak megerősítést, hiszen a boldogság, teljesség adna.
álmodnak a nagy szerelemről és azt gondolják, ha bekopogna az ajtón, mindent megtennének érte.
aztán szerencsés esetben egyszer bekopog.
valahogy megérzik a vonzást, öntudatlanul-önfeledten megérinti őket...érzik valahol mélyen, hogy egészen egyszerűen magukhoz kellene szorítaniuk.
aztán becsapják az ajtót, mert megijednek tőle, aztán attól, hogy a megszokott vegetálást el kell dobni, és ugye az elfogyott önbizalom megszólal: mi van ha kevés vagy hozzá?
de vonz. vonz. hiszen ez az álom.
kinyitja az ajtót.
ott áll.érzi, hogy egészen egyszerűen magához kellene szorítania amíg eggyé nem olvadnak
az, hogy ott áll, simogatja az önbizalmát.
megint megijed.
becsapja az ajtót és visszaugrik a vegetáláshoz.
vonzza.
kinyitja újra.
ott áll.
kezd erősödni a gondolat: ráérek. megfogtam. itt van.
nem merek kilépni a vegetálásból. félek.
talán egyszercsak ha nemcsinálok semmit, akkoris minden oké lesz.
becsapja az ajtót. vissza a vegetáláshoz.
már nagyon érzi mennyire nem az ez.
kinéz az ablakon lopva, nem látja a szerelmet.
megijed. kétségbeesik.
ugrik az ajtóhoz, kinyitja. ott áll.
örül, fél, büszke, ijedt.
gyáva.
becsukja az ajtót.
próbál vegetálni, de már nem képes őszintén beletörődni.
kinyitja az ajtót.
ott áll. tudja, hogy egészen egyszerűen magához kellene szorítania amíg eggyé nem olvadnak és ÉLNI.
egészen biztos benne hogy már az övé, akármit tesz.
becsukja az ajtót.
kinyitja az ajtót. ott van.
becsukja az ajtót.
kinyitja az ajtót. ott van.
becsukja az ajtót.
...
kinyitja az ajtót.
várja.
becsukja az ajtót.
egyre erősebben szorítja valami belül. kétségbeesetten próbálja elhitetni magával, hogy a vegetálás az jó.
kinyitja az ajtót.
amíg sír tudja, hogy egészen egyszerűen magához kellett volna szorítania amíg eggyé nem olvadnak, mert ez az ÉLET.
megtörli a szemét. figyel arra, hogy ne tűnjön kisírtnak.
becsukja az ajtót.
vegetál.
lassan teljesen megkeseredik, mert neki nem adta meg az élet a boldogságot.
egyszer valaki eljátszotta neki, hogy ő a szerelem, de még ő sem értette meg, hogy neki mi kell!
nem jut eszébe hányszor csapta rá ajtót, és hányszor találta újra ott mégis, ahogy rá vár, ahogy az sem, hogy talán megfagyott kint, mert ott várt, nem ment be addig egy másik házba átmenetileg melegedni.
egészen biztos abban, hogy a férfiakban nem lehet bízni és a nagy szerelem csalás, hiszen ő is csak vegetál, pedig ha bekopogott volna a nagy szerelem...
de néha, éjszaka, vagy hajnaltájt ott, belül, nagyon mélyen, valami mintha nagyon fájna.
fuss, menekülj, ne gondolj rám
a felszínen mindent megtehetsz
érzem őrzöm a lelkedet
így higyj úgy hagyj
csak felejtened nem lehet
benned vagyok, a szívedbe égtem
és bár megkerülhet a gondolat
mégis létezem én már benned
és ott az én lelkem szárnyaló foglya vagy
rab vagy bennem, rab magadban
fogva tart az érzés, hogy vagyok neked
és nem érted rabként ennyire szabadnak
magadat mégis hogyan érezheted
rossz oldalról nézed
a világot, édes
neked zuhan a föld
és ijesztő mélység fölött vagyunk
én látom ahogy nyílik az ég előttünk
és egyre feljebb szárnyalunk
te félsz én égek
és körben az élet
neked csupa kérdés nekem minden válasz
és nézd,
te csak görcsösen kapszkodni mersz
a továbbiakban, ha minden igaz, twitteren is követhetőek lesznek az oldalon megjelenő hírek, cikkek, versek miegymások.
iratkozz fel ide kattintva :) :
és mivel érdekel kik olvassák az oldalt, jelölhetsz facebook-on is:facebook
néhány képsor készülő animációból, illetve a folyamat próbálgatásának melléktermékei ;) ... tessen a jobb also sarok tajekan a felfele mutato nyilra kattintani es 720p-t választani az élvezhetobb hd minosegert ;)
járom az utcát üt a csend
és vibrál bennem egy álom
árnyék mozdul köd dereng
valami emlék örvény lángol
mozdulnék már a mára
elfolyt megint egy kép
ha nem volnék iylen fáradt
innen biztosan elszöknék
nehéz játék az idõ
narancs méze csordul
kezem régen reszketõ
az õsz si télbe fordul
ezüst háló átölel és
megváltozik a táj
ha hozzá bújnék de nem felel
miylen régen várom már
vagy még valami félig
csak félig vagy már ember
emelkednél égig
ha engedne a tenger
beléd röhög a végtelen
még élsz egy huje álom
nem múlsz még valaki mást akar
és nem enged szökni a mából
mesélhetnék a csendrõl
menyni hiány az a mi fáj
te sem avgy már kérdezem
kinek si mondanám
amit megéltem az itt van bennem
minden csend a saját csendem
láng voltál,igen
de kinek is mondhatnám
minden ami elmúlt rég
az sohasem jöhet vissza
olvasnám a sorsomat
de minden lapom tiszta
voltál fény még lehetnél
és beléd õrül az álom
és jönnöd kell még jöhetnél
te tudhatnád hogyan várom
valami vagy még félig
csak félig vagy már ember
emelkednél égig
ha engedne a tenger
beléd röhög a végtelen
még élsz egy huje álom
nem múlsz még valaki mást akar
és nem enged szökni a mából
haldokló álmok az éjszaka szövetében
néma fény végtelen idõ
emlékezz
esõcseppek végtelen
folyik rád az ég
csendben ázol köd felel
minden elmúlt rég
akarnád az életet
ha akarna õ is téged
a reményt hogyha visszahoznád
ha nem múlt volna végleg
fustos kis klub, mindenki atomkezsen de kurvajo hangulatban, jellegzetesen elbaszott keveres, osszevissza szolo hangszerek es az a tipikus, pont ettol baszott jo bulihangzás, megvan?
nah, most az este van valahogy így :D letölteni itt lehet:zoldi-este_van-virtualive_v 09-11-13.mp3
mindannyian tudjuk, hogy ha estenkent nem összebujás és álomba simogatás van, akkor szart sem ér az egész...
különösen ősszel, télen... szóval este van...
gitáros változat: mp3 letöltés ITT
elektromos változat: mp3-ban letölthető ITT
nos, azt hiszem valami még nem volt itt, szóval potolom ;)
ez az en autom hangja, marpedig nagyon szeretem a hangjat (is)
v6, 3000 és így dalol: - lili természetesen nem bírta ki, hogy bele ne ugasson ebbe is ;)
eltévedni az erdõben
lángvirágok a fák
menni tudod rosszfelé
mégis menni tovább
valamikor más volt
kevés szóból patakcsobogás
ennyi, látod semmibõl szõtt
hálót tartanak a fák
halk lépteid a hídon
karjaiban ölel két part
egy emlékemben emlékszel
egy másik emlék múlni akar
úgy akartalak
mégsem szóltam sohasem
egy másik életben is tündér leszel
de nem most, nem nekem
ne menj messzebb
távolabb úgysem lehetnél
lehetett volna másképp is
mégsem szerettél
úgy kellene az álom
ahogy te is hiányzol
ahogy vagy és mégsem
ez teszi õrületté az egészet
ahogy az egészbõl tört millió kis darab
mint az ember
magára marad
és a darab újra egésszé lenne
mert mi mást tehetne?
lenne valaki része
ha lehetne
de kettõhöz csak egy akarat
nem képes nem látni a falakat
és végül
végleg magára maradva
a saját életét töri
millió darabra
a vágy a belső repülésre sohasem múlik el
amikor az szabadít fel magadból akiért odaadod magad
nem egész vagy egyedül, csak a fele éppen valaminek
két fél a legjobb esetben is csak vegetál, az egész él.
ha minden út elfogy, mi marad?
zuhansz magadba
ki látja? mindegy. nem élsz,valahol nagyon mélyen van talán
egyetlen szikrányi sárral fojtott remény
ennyi, meg valami öntudatlan akarat
tartja még a tested, amivel még elvonszolod magadat.
aludni már nem lehet, vagy nem szabad, vagy nem merek
nem kell olyan tündér aki csak álom lehet
nem, ez nem igaz,
csak végtelenné kell tenni az álmomat
lehet, hogy csinalok egy videorovatot,mert csinaltam kis izéket, nem nagy cucc, csak par kep,de legalabb lehet bambulni zenehallgatas kozben :] eloszor vivaldi tél...
tudod miylen az ember?
odamegy a forráshoz a sivatagbol mert szomjas es vagyja a vizet, aztan iszik felkel es enzi a forrast es talan sajnalni is kezdi ahogyan a sivatag kozepen csobog...
aztan visszamegy a sivatagba
mennyi mindent meselhetnek.
evekrol es valaszokrol. az utrol ami magadba vezet es ahol a legkonynebb eltevedni.
de meselhetnek arrol is ahogyan a gondolat lassan onmagava valtozik mikozben elnyel ahogyan gondolkozol rajta, a zuhanasbol amivel szikravava porszemme egyetlen gondolatta valtozol egy vegtelen elmében. ha látnád hogyan reszket egy hang ami emberré válna vagy ha lennél egyetlen szál egy gondolattengerben és éreznéd ahoygan megmozdulsz az egészben. talán ez lenne az igazi beszélgetés. talán szavak nélkül, ahogyan lehet némán érteni
egyszer saját magammal csináltam közös fotót, de nem látszik, mert elém álltam
aztán inkább megpróbáltam szerény-szemérmesen kitakarni magam, de nem hagytam, aztán előreengedtem magam, de mentem velem. látva hogy nem megyek velem semmire sem így
gondoltam magam mellé állok, mégiscsak legyen velem valami, de két én között a földre estem. asszem akkor kezdtem elhagyni magam
ha emlekeztek, nekialltam klasszikusokat feldolgozni elektronikus formaban, mondvan nekik nem volt villanyuk.
hat most visszavagtak és kikapcsoltattak nalam az aramot. :D
teszek fel egy zenét, még nincs egészen kész, de az benne a jó, hogy pont abból, hogy engem mennyire elragad, valószínűsíthető, hogy másoknak épp olyan érthetetlenül furcsa lesz csak, mint én, mert ez én vagyok... mint a szél a szárnyaim alatt :) meg is nézem majd, hogy azt feltettem-e... :)
naszóval, itt ez a nemsokára kész, szövege is van, de majd kitalálom h milyen azzal h ne rontsam el a szar hangommal...
itten lehet hallgatni megfele: innen pedig le lehet tölteni mp3ban
most pedig huzok aludni, mert lassan vilagosodik, en meg alig latok, kurvajo volt vegre megint meccsen jatszani, de baromira elfaradtam :)
"Mert érdekelni csak a szédültek érdekeltek csakis, akik szédülten
éltek, szédülten beszéltek, mindentől a megváltást várták, sose
ásítottak és soha örök igazságokat nem hangoztattak, csak kigyúltak és
pattogtak, mint a sárga petárda és hányták a szikrát a csillagokra. "
( Jack Kerouac: Úton )
azért, tudjátok, nem véletlenül hiszem, hogy van sors, és minél többet foglalkozik azzal az ember, hogy megtalálja magát ebben a furcsa szövetben, ami maga az élet, annál többet érez meg belőle... néha megálmodja, néha összerakja az ezernyi darabot, máskor pont visszafejt egy szálat a rengetegben egészen a forrásig... de minden vezet valahova, ahogy el is indul valahonnan, és én azt hiszem, mi épp úgy milliárd apró részből vagyunk mint a világ körülöttünk, és talán ahogy a körülöttük lévő világ szálait vissza tudjuk fejteni a forrásukig - aztán persze a forrást magát is tovább egészen a forrás forrásáig folyva a végtelenbe - egy fát, egy embert, vagy egy eseményt, hát épp úgy vissza tudunk menni a saját darabkáinkon is... én azt hiszem, egy ember nem egész egyedül, csak pont a fele annak ami lehetne. és ha a saját szálaimat visszafejtem a forrásig, vagy tovább a forrásáig, ha kell, vagy még tovább, megtalálom azt a pontot, valahol, talán nagyon messze az időben, ahol kettészakadtunk, akkor a te szálaid majd elvezetnek egészen hozzád, és végre azt tehetjük amiért vagyunk, és abban élhetünk, amire már csak az álmainkban néha-néha felderengő érzésben emlékszünk: most jó. szerintem ezért keressük egymást ott belül annyira nyughatatlanul. mióta az eszemet tudom, valahogy érzem, hogy valahol van valaki nekem. pont ahogy én vagyok neki. álmodom, emlékszem az érzésre, de nem emlekszem az arcra. próbálom mindenkibe beleképzelni az álmot, hátha visszanéz rám. egyre jobban közelítek, mindig jobban hasonlít. minden alkalommal jobban fáj, amikor felismerem, hogy nem, csak hasonlít... nem nyughatok, nem tudom ezerévek vagy ezer álom óta kereslek és nem alkuszom, érzem, hogy vagy igen vagy nem, a megalkuvás ebben nem lehetőség egyszerűen nekem nem létezhet ebben. nem lehet félig elveszni, félig lebegni és soha nem lehet csak félig szeretni. az nem az. az megalkuvás, az sumákolás, az hazugság. az az ha a legszebb dolgot amire valaha is vágytam vagy emlékeztem azt törném szét saját magam. menni, próbálni felemelkedni végre, igazán szárnyalni... aztan újra és újra lezuhanni, szarrá törve végigszenvedni azt újra és újra amig meggyőzöd a fáradtságot, hogy dobja el a pihenést a féligben és törött szárnyakkal is menjen tovább és próbáljon újra repülni. menni a végtelenbe vesző szál után és hinni, mindig hinni, hogy van miért, mert a szál végén végre megérintjük és valósággá tesszük az álmot.
aki mindig megalkuszik mert fél eldobni azt a féléletet az egészért, csak őrületnek látja, nem érti miért kell továbbmenni, vagy néha épp ellenkezőleg, újra és újra megkapni ugyanott egy pofont. én tudom. már azt is, hogy amikor legutoljára a legnagyobbat zuhantam, az azért volt, mert nagyon magasra kellett emelkedni ahhoz, hogy ne ragadjak ott hullafáradtan az azt megelőző megalkuvásban, mert ott ragadtam volna, mert majdnem az volt és tul faradt voltam ahhoz, hogy be merjem vallani magamnak azt, hogy igenis tudom, hogy bármennyire is szeretném, a majdnem még nem az, a majdnem tökéletes, az egészen pontosan: nem az. mert vagy egész vagy nem. a majdnem egész az nem létezik, mert azt úgy hívják, hiányos.
én nem akarok egész életemben hiányt érezni, te, akit az álmaimban érezlek és nem tudom ébren ki vagy, te se érezz egész életedben hiányt. mert egymás nélkül ennyit teszünk csak igazából, mindenben érezzük a hiányt is. hosszú ideje megyek az úton, bolyongva egyre tisztábban látom a vonalakat a rengetegben. érzem, hogy egyre közelebb vagyok.
megláttalak. megérintett egy gondolatod. néztelek. láttalak. megérintettél szelíd,szép, szomorkás szemeddel távolról is, átlebeg, hogy ismered milyen, hogy valahogy mindig ott van a valami mintha hiányozna... valahogy csak gondolok rád... vagy veled?
és valahogy azt érzem, mintha te is éreznél valamit, valamit ami ébredezik, mintha mindig is ott lett volna, csak elaludt, mert valamikor, talán áloméletekkel ezelőtt, elszakadt a másik felétől és így nem tud ébren élni, csak parázslik, hátha valahogy odavonzza az elvesztett másik felét.
egy álom parazsát követem mióta az eszemet tudom, voltam azt hiszem annál forrásnál, megjártam oda, vissza és ide az időt, a távolság a térben? tudod, mint üveggolyót... :)
megborzongat, hogy talán végre a majdnem eltűnik minden elől... és ez tőled...
meg akarlak érinteni. érezni akarom az illatod. megsimogatni. tudni akarom megáll e az idő. tudni akarom, hogy egész vagyunk e. a szemedbe kell néznem, hogy elvarázsolsz-e végleg?
most talan alszol és talán álmodsz... talán érted...
köszönöm a legcsodálatosabb körtécskének ezt a ma esti hangulatot. és szép álmot...
ööö, megint egy félkész zene, tessenek:
hallgat:
vagy letölt: http://zoldi.ejszarny.hu/downloads/zoldi-liquid_fly_v0.1.mp3 és aztán hallgat.
egyébként továbbra is enekesnot keresek!
(ha 20-30 kozotti gyonyoru nimfomanias hölgyemény vagy, akkor az enektudas NEM feltetel!)
((bár ezért asszem kapni fogok a fejemre))
és ígérem igyekszem ékezetekkel írni, addig meg tessék ezeket a megfelelő helyekre pakolni: .........,,,,,,,,,,,
egy regebbi weblapvazlatot kerestem melohoz a gepen, es talaltam par irast, lusta vagyok kiguberalni h feltettem-e mar, szoval ideomlesztem.
láttalak.
valami nem változott.
az érzés mélyre bújt, de maradt.
hiába titkolod-tagadod,
a kapocs köztünk láthatatlan,
mégis mindenen átragyog.
játsszuk egymás mellett,
hogy nem vibrál semmi,
mintha nem látnám zavarod,
mint ha nem tudnád te sem,
miért vagy tőlem izgatott.
rendben,
akkor maradok csendben,
és nem mondom ki ezt sem:
én…
mindegy. a kezem a homlokodhoz ért.
újra. mindketten tudjuk miért.
az ember egyszer felnő, és végignéz az életén. ha most teszem, talan ket dolgot latok. teged ahogy akkor ramnezel, es azt mondod, rajottel, hogy nem elet nélkülem, és biztos vagy bennem, es soha tobbé nem engedsz el, aztán ahogy itthagytál mégis.
megtörténik a csoda. egybeforrunk a lüktetésben, egyként lélegzünk és egy ritmusba szédülünk.gyereket akarok tőled zihálod kiáltod szeretlek. boldog vagyok. hiszem hazaértem veled.
egymáshoz érünk. megkívánsz. és én is téged. és eggyé válunk újra és újra, valami szent szerelemben, ami szédülve bizserget-borzongat, egyre csak repít.
felragyog köztünk a híd. egymáshoz érünk, ellenállhatatlan vonzás tart minket egymásnak. simogatásban oldjuk a teret, és az idő beleveszik ahogy csókoljuk egymást. mintha álmodnánk, emlékszünk is, meg nem is, olyan tisztán és mélyen feledkezünk egymásba, hogy minden hangunk tenger ami csak egyre mélyebben egymásba ringat. álmodom, és végre igazán élek, benned izzok és te bennem, és megszületik a boldogság. mosolyogsz.
aztán nekem esel, bántasz, mert ahelyett, hogy bíznál, inkább félsz. rám haragszol, hogy mégis félredobsz, megtaposol, ha kérdem miért.
itt kellene lenned, boldogan, már tudod miért.
vágyak vannak, képzelet
semmibe ébredő álmok
hazugságaid közt a csendben
magam sem tudom még mire várok
van ugye ez a tunderes dolog, az a meses, verses vegyes ize, nah, asszem nekiallok es kicserelem benne az illusztraciokat, h tenyleg tunderesek legyenek, addig innen le lesz asszem veve, a regi valtozat az innen, az orsz. szechenyi konyvtar oldalarol letoltheto marad: http://mek.oszk.hu/06500/06519/index.phtml
jah, amugy ha van kedve valakinek badacsonyhoz mostanaban, az probaljon meg letamadni :)
egyszercsak megjelent a barlangnál. a farkas a játszótérről álmodott éppen. felriadt. az alak megszólalt:
- a sorsod vagyok - mondta.
- tudom.
- meglep, hogy még élsz - mosolygott a sors.
- nem halhat meg, szükség van rá - szólalt meg a félhomályban a farkas mögül az angyal.
csend.
- sajnálom, hogy megint... nem akarod megbüntetni? segítek, bár egyedül is meg tudnád
- nem. én nem haragszom rá, sajnálom. ő épp eléggé bünteti magát, hiszen önként tapossa meg a saját álmait, a saját lelkét. nézd milyen üres roncs már, lassan annyira, hogy már észre sem veszi, hogy valami fontos hiányzik.
ő nem merte elhinni, hogy igaz az álma, én pedig nélküle is pontosan azt teszem, amit ő álmodott. oda megyek, ahová ő álmában, és úgy, ahogy ő szerette volna. gondolod, hogy boldog?
- nem hiszem, de mégis te szenvedtél...
- én miatta szenvedtem, érte. ő maga miatt. az én szenvedésem elmúlik, az övé egyre mélyebb lesz. nem haragszom, sajnálom.
hosszan hallgattak...
-gondolod, hogy az álmok érnek valamit?
-pont annyit, mint a becsületem.
- és ha...
a farkas félrefordította a fejét és fülelt... mintha hallott volna valamit...
aztán elkezdett rohanni a folyó irányába. a parton egy pillanatra megállt, jól hallotta, a vihar utáni áradástól megduzzadt folyó egy lányt sodort, aki kétségbeesetten próbált segítségért kiáltani, amikor éppen a felszínre dobta egy-egy pillanatra valamelyik örvény. gondolkodás nélkül ugrott utána...
a vivaldi telet szeretem, szoval nem meglepő, hogy még mindig időnként előveszem és teszek vele ezt-azt.
valami ilyesmi történt vele megint, már vagy harmadszor...
itt esetleg hallgatni:
és innen pedig letöltheti ha kedve van hozzá
23:23 xxx - amúgy meg a sorsban nem hiszek :)
23:23 éjszárny - tényekben nem is kell hinni
23:23 éjszárny - azokat eszrevenni kell és tudomasul venni
23:27 éjszárny - nezd
23:27 éjszárny - van az eletnek egy mintaja
23:27 éjszárny - amit ha csak egy szogbol es tul alacsonyrol nezel
23:27 éjszárny - csak egy pici reszt latsz
23:27 éjszárny - a sajat onzesed es illuzioid hataroljak be
23:28 éjszárny - aztan minel tobb oldalrol nezed minel tobbet latsz belole
23:28 éjszárny - egyre nagyobb
23:28 éjszárny - egyre bonyolultabbnak tunik
23:28 xxx - :)
23:28 éjszárny - talan ijesztoen bonyolultnak is
23:28 éjszárny - aztan ha erőt veszel magadon
23:29 éjszárny - és megérik egy kis bölcsesség is
23:29 éjszárny - akkor képes leszel látni
23:29 éjszárny - egyszerre belülről és kívülről
23:29 éjszárny - és egyben az egesz hatalmas mintat
23:29 éjszárny - és megérted mi miért van pont ott
23:29 éjszárny - ami kozelrol durva vagy nemodaillonek tunt
23:30 éjszárny - olyan ez mint az ember
23:30 éjszárny - minden sejted csak a szomszed sejteket latja
23:30 éjszárny - nincs is tudataban annak h csak egy sejt
23:30 éjszárny - es egy hatalmas rendszer pici resze
23:31 éjszárny - aztan egy lepessel ha tagul a tudata
23:31 éjszárny - már egy-egy szerv
23:31 éjszárny - de még a szív se tudja h ő szív egy testben
23:31 éjszárny - és épp az agynak küld friss vért
23:32 éjszárny - aztan ha meg egy leptekkel többet látsz
23:32 éjszárny - akkor a szervek már ember
23:32 éjszárny - egy élő, érző, gondolkodó lény
23:32 éjszárny - kezded megsejteni mekkora borzongás ez a végtelen felé?
23:32 éjszárny - képzeld el
23:33 éjszárny - hogy az élet, a sors is egy test
23:33 éjszárny - egy ember csak egyetlen sejt benne
23:33 éjszárny - nah talán akit istennek gondolunk, ennek a testnek a tudata
23:34 éjszárny - és összessége
23:34 éjszárny - amiben úgy sejt egyetlen ember
23:34 éjszárny - mint az emberben egy sejtje
egy zene meg egy vers.
itt meg lehet hallgatni: innen pedig le lehet tölteni. update: kicsereltem egy ujabb verziora a linken. jah és :) ööö, a zeneben 0:55 és 1:15 között nehany alkalommal a lili vokálozik :D
átitat az éjszaka
hozzám bújik az álom
átölelem simogatom
nem engedem, hogy fázzon
ahol rád gondolok,ahogy képzelem
ott te ragyogod be az életem
ott te ölelsz át álom helyett
és valósággá teszed a képzeletet
az álmomban az vagy
aki ébren is lehetnél
vonzzuk egymást és összeérünk
remény ez vagy emlék?
álmodom és ragyog a tó
mi napsugárban a parton
szépen lassan elszökik a szó
a fejem az öledbe hajtom
))
nem hajkuraszok en mar semmit...
Ejszarny meg mindig a tündert hajkurassza
A végére már egészen fantasztikus!
nem tudom ki vagy, nem emlekszem ra, h bemutatkoztal volna... az oldalt pedig
nem szoktam n...
PERSZE,HOGY TUDOD, UGY LÁTOM NEM VAGY VALAMI BESZÉDES FORMÁBAN
HA TUDOD, HOGY KI VAGYOK AKKOR KÉRLEK VÁLASZOLJ
TUDOD TE AZT, HOGY MI A BAJ
mitis? de ha jol esett akarmi is, akk szivesen
köszönöm
elotted az egesz net...
hova toljak fel neked én is egy remake-et?
koszi. bar konkretan sztem ez nem egy jo iras.
igy igaz
Ó, Zöldi! Még több ilyen lelket ebbe a lehangoló világba! Persze szegénykéim nem
éreznék túl...
tökénletes
biber hapı - In November 2004, Swiss researchers link:http://www.biberkapsulu.com/ publishe...
...es meg kell tanulni nem itelkezni...
..a mostban elni es a mostban szeretni..hmmm