eltévedni az erdõben
lángvirágok a fák
menni tudod rosszfelé
mégis menni tovább
valamikor más volt
kevés szóból patakcsobogás
ennyi, látod semmibõl szõtt
hálót tartanak a fák
halk lépteid a hídon
karjaiban ölel két part
egy emlékemben emlékszel
egy másik emlék múlni akar
úgy akartalak
mégsem szóltam sohasem
egy másik életben is tündér leszel
de nem most, nem nekem
ne menj messzebb
távolabb úgysem lehetnél
lehetett volna másképp is
mégsem szerettél
úgy kellene az álom
ahogy te is hiányzol
ahogy vagy és mégsem
ez teszi õrületté az egészet

ahogy az egészbõl tört millió kis darab
mint az ember
magára marad
és a darab újra egésszé lenne
mert mi mást tehetne?

lenne valaki része
ha lehetne

de kettõhö csak egy akarat
nem képes nem látni a falakat
és végül
végleg magára maradva
a saját életét töri
millió darabra